LEGO Town 90-es évek terepasztal

Terepasztal

Terepasztalunkon a 90-es években kiadott Town (város) témát mutatjuk be. Az akkori gyerekek színes és szórakoztató készletekkel játszhattak. Ebben az időszakban már itthon is elérhető volt a választék. Első sorban ezt a színes új világot, tengerpartot, lovardát, szórakozási lehetőségeket jelenítjük meg. Természetesen a korszak vonatkészletei is helyet kaptak. Reméljük elnyeri tetszését a klasszikus Town és a modern City közötti időszak.

Téma

A Town téma 1978-ban kezdődött igazán és az első 12 évben kiforrotta magát. De ne gondoljuk, hogy 1990 után ne tudott volna újat mutatni. Az elkövetkező 14 évben számtalan új területet vonultatott fel és rengeteg kultikus készletet sikerült kiadni. 2004-ben a Town téma megszűnt és felváltotta a City. Ezzel meg is szűnt a kedvesen egyszerű kisvárosi világ és felváltotta a valósághűbb tervezés.

Ennek az időszaknak talán a legmaradandóbb része az új vonatrendszer. Az előtte futott 12 voltos rendszer, amely 1986-ban szűnt meg, nehezen összerakható elemekből állt és ezért nem kifejezetten volt a kisebb gyerekek kedvence. Az új, 9 voltos rendszer 1991-ben jött ki és mindjárt nagy sikere lett. Sínjei egyszerűen, egy pattintással összeállíthatók voltak. Mivel az áramszedő nem külön volt, jobban hasonlított egy valódi pályára. Mindjárt az első évben két nagyszerű vonat került kiadásra: a Metroliner és a Crocodile Locomotive.


Metroliner, 1991

4558

Metroliner, 1991

Crocodile Locomotive, 1991

4551

Crocodile Locomotive, 1991

Freight and Crane Railway, 1996

4565

Freight and Crane Railway, 1996

Az első Paradisa készletet 1992-ben adták ki. A színvilága és a témái inkább a lányoknak kedveztek. Tengerpart készletek mellett a játszótér és a lovarda is megjelent. Ez a halványzöld és rózsaszín világ csak a könnyed szórakozást idézte. Kinézete és játszhatósága kiemelkedő volt.


Rolling Acres Ranch, 1992

6419

Rolling Acres Ranch, 1992

Poolside Paradise, 1992

6416

Poolside Paradise, 1992

Sand Dollar Café, 1992

6411

Sand Dollar Café, 1992

Galéria

Alkotó

A terepasztalt saját gyűjteményből Pallagi László a Balaton-Bakony Kocka Klub tagja állította össze.

Kiállítás

A terepasztalt a 2021. áprilistól volt látható a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde kiállító helyiségébe.