Balaton-Bakony Kocka Klub
Balaton-Bakony Kocka Klub

LEGO a számítógépen 2. rész

2014. február 25. , kedd

Ebben a részben a hivatalos LEGO® oldalhoz kapcsolódó felületekről írok néhány mondatot.

És hogy miért pont erről? Egyrészt mert illik a cég oldalát ezzel kitüntetni a többi oldal bemutatása előtt, másrészt mert én nekem is ez volt az első regisztrációt megkövetelő oldalam LEGO témában. Az ok pedig kicsit kapcsolódik az első bejegyzéshez. Ugyanis amikor el kezdtem használni a LEGO® Digital Designer programot, akkor még volt lehetőség ezen keresztül egy másik, ma már nem elérhető LEGO® kezdeményezéshez, a Design By Me programhoz. Ennek a programnak a keretében, az LDD-ben megtervezett művünknek, még dobozt is tervezhettünk és az egészet megrendelhettük magunknak (persze nem kevés pénzért). Ez a kezdeményezés ugyan megszűn 2012 januárjában (http://ldd.lego.com/en-us/subpages/designbyme/?domainredir=designbyme.lego.com) de a korábban LDD ből feltöltött alkotások gyűjtőhelye még tovább él (http://ldd.lego.com/en-us/gallery/). Ennek használatához, ha mi is szeretnénk ide feltölteni, már regisztrálnunk kell. Persze ezzel a bejelentkezéssel más hasznos LEGO® oldal is elérhető, pl. az üzenőfelon is a hozzászólásokhoz már regisztált tagnak kell lenni. (https://community.lego.com/t5/LEGO-Message-Boards/ct-p/1001). Azt mondjuk nem értem, hogy a CUUSOO® oldalát (http://lego.cuusoo.com/) miért nem vonták be ebbe a rendszerbe...

    június
    július
    augusztus
    szeptember
    október
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    2022. június 11. 
    • 13:30 Beszélgetések: Technic
    2022. június 25. 
    • 13:30 Beszélgetések: Fantasy
    2022. július 01. 
    • 13:30 Tematikus játszóház
    2022. július 02. 
    • 11:00 Építési nap: Panelszoba
    2022. július 16. 
    • 13:30 Tematikus játszóház
    2022. augusztus 06. 
    • 13:30 Tematikus játszóház
    2022. szeptember 03. 
    • 13:30 Beszélgetések: Városépítés
    2022. szeptember 10. 
    • 11:00 Építési nap: Szabad építés
    2022. szeptember 17. 
    • 13:30 Beszélgetések: On-line LEGO-zás
    2022. október 01. 
    • 13:30 Beszélgetések: Felnőtt LEGO-zás
    2022. október 08. 
    • 12:30 Nagy játszóház
    2022. október 09. 
    • 11:00 Építési nap: Városépítés
    Balaton-Bakony Kocka Klub

    A LEGO, a LEGO logó, a DUPLO, a HEROICA, a Mindstorms, a Legends of Chima és a Minifigure a LEGO Group védjegyei. © 2016 The LEGO Group. A LEGO® a LEGO Group bejegyzett védjegye, mely nem támogatója, szerzője vagy felhatalmazója ennek a honlapnak, és semmilyen módon nem tehető felelőssé az oldalon található információk tartalmáért.